Mit jelent elveszíteni

Sokan naponta meghallgatják az időjárás jelentést, hogy annak kisebb nagyobb változásaihoz alkalmazkodjanak. Tudjuk és tapasztaljuk, hogy ezen óvatosság mellett mégis jönnek váratlan természeti csapások, amelyek válogatás nélkül rombolnak életműveket és teszik végső próbára az emberi újrakezdésbe vetett hitét.

Hasonló figyelemmel kísérjük saját és szeretteink egészségi állapotát. Igyekszünk megtenni mindent, hogy ne érjen károsodás. Hosszú életet kívánunk annak is, akiről már régóta tudjuk, hogy valójában ajándék minden napja. Kegyes tapintattal kerülünk minden szót és megfogalmazást, ami utalna egy végérvényes elválásra.Meghallgatunk számtalan történetet, megnézünk naponta híradásokat és filmeket, amelyek arról szólnak, hogy valahol végérvényes törés és szakadás történt mások életében. Mindezt végig nézzük, anélkül, hogy feltennénk a kérdést önmagunknak:

Velünk mi van? Minket mindez elkerülhet?

Mélyen gyökerező szokásaink tapintatlannak, szinte tabunak tartják, hogy konkrét személy haláról beszéljünk. Ugyanakkor elvárják a gyászolók felé a legmélyebb részvét és együttérzés kinyilvánítását. E furcsa kettősség és ellentét mélyén a magára maradt – vagy éppen kegyesen magára hagyott – ember áll. Ennek felismerése mentén kell egy új szemléletet kialakítani, amellyel képesek leszünk idejében megfogalmazni és beszélni életünk legnagyobb veszteségeiről.
A halállal beálló állapot legnehezebben elviselhető sajátossága a végérvényes elszakítottság, az utolsó szó – ha van ilyen egyáltalán – utáni tompa visszhang nélküli csend. Félelem attól, hogy nem fogjuk ezt kibírni. Félelem az ismeretlentől. Valójában félelem önmagunktól. Beszélünk mindenről, a sokszor teljesen lényegtelen, tudattalan utolsó percekről. Fogadkozunk, hogy ha még egy percre visszajönne, bizony mennyi mindent másként tennénk. Pótolnánk mindent, amit az életben kihagytunk.

Elveszíteni szeretett hozzátartozónkat tehát annyit tesz, mint felismerni, hogy valójában kimondva – kimondatlanul eddig mit is jelentett számunkra. Felismerjük magunkban az űrt, ami eddig nem létezett, és amiről nem tudjuk, hogy egyáltalán betölthető-e valaha?